Harmadik

Délben a telefonom csörgése ébresztett. Vadul tapogatóztam a készülék után még félálomban, majdnem véget ért a csörgés, mire megtaláltam.
- Haló, tessék. – szóltam bele álmosan. Nem néztem ki az, de konkrétan nem is nagyon érdekelt. A ma hajnalban történtek teljesen elvették az eszem.
- Becky? Hol a bús francban vagy már? – apám volt, nem túl békés hangulatában
És akkor bekövetkezett az, amiből apám rögtön tudta, nem vagyok egyedül.

- Rebecca, ki az korán reggel? – kérdezte Peter. Ő is jó fej, déli tizenkét óra van, elkezdi korán reggel. És nehogy már lehalkítsa a hangját, hallja meg apám nyugodtan, hogy egy másik pasas ágyában fekszem.
- Psszt. – intettem le.
- Jó, akkor most én kérdezek. Hol vagy, kivel és hazajössz még egyáltalán? – apám semmi jelét nem mutatta türelemnek, vagy megértésnek.
- Biztonságban. Hogy haza jövök e még, azt nem tudom. És, hogy kivel…na, azt te nem szeretnéd tudni.
- Hidd el nekem, hogy szeretném.
- Egy sráccal vagyok, Alexandert elvitték, Peter segít kiszabadítani, ha még létezik. Furán hangzik, de hidd el, az „él” szó nem megfelelő az ő állapotára. – mondtam.
- Ok, erről nem is akarok tudni. Csak azt, hogy jól vagy-e, minden rendben?
- Igen, határozottan jól vagyok. – rámosolyogtam Peterre. – De most megyek. Szia, apu, szeretlek.
- Szia, kicsim. Siess haza, vigyázz magadra. Én is szeretlek.
Letettem a telefont.
- Te sem tudtál volna hangosabban megnyilvánulni…- kezdtem zsörtölődni.
- Bocsánat. – rám nézett azokkal a kölyökkutya, ébenfekete szemekkel, majd megcsókolt. Akkor elfelejtettem minden bajomat, gondomat. A szobában még mindig olyan volt, mintha este lenne. Megkerestem a tegnapi inget, de nem volt hordható állapotban. Peter hajnalban adott az anyagnak és a gomboknak.
- Ennek is annyi. – mondta mosolyogva.
- Hát szép kis éjszakánk volt, ezt erre az ingre ránézve is meglehet mondani. – nyugtáztam.
Felidéztem a hajnali emlékeket. Még soha nem volt ilyen jó. Tekintve, hogy ezen kívül még csak egyszer voltam pasival, ez nem nehéz.
- Hé, én tényleg élveztem az éjszakát. Úgy globál az egészet. Mekkora szerencse, hogy pont azon az úton sétáltam.
- Én nem találok szavakat. Ha te nem vagy, én még mindig a park kellős közepén sírok. De most…életem legcsodásabb éjszakáján túl, most azt hiszem, jól vagyok.
- Ez volt a legcsodásabb? Azt hittem a vámpírokat nem lehet túlszárnyalni. – nézett rám és láttam a szemében a büszkeséget.
- Nos, nehéz, de neked sikerült. – mosolyogtam rá.
Úgy döntöttem, nem kötöm az orrára, hogy rajta kívül még csak egy pasival voltam. Ezt inkább megtartottam magamnak.
- Na és mit csináljunk ma? – kérdezte és egyre közelebb húzódott. Egyértelmű jele volt annak, hogy szándékában áll a hajnalit túlszárnyalni.
- Elviszlek a kedvenc helyemre. – mondtam, majd betakartam magam az ing foszlányaival és kimentem a fürdőbe.
„Kellene fogat mosni. Büdös szájjal mégsem mehetek sehová.” gondoltam.
- Peter. – kiabáltam ki a fürdőből.
- Hmm? – egy szempillantás alatt az ajtó előtt termett.
- Nincs egy bontatlan fogkeféd?
- De, ott van a kis szekrényben fölül.
- De én azt nem érem el.
- Tessék. – levette és odanyújtotta nekem.
Még mindig ott állt egy szál törölközőbe csavarva. Gondolom a másik fürdőbe indult. Már ha van olyan.
- Öö…én fürdeni szeretnék. – mondtam kissé zavartan.
- Mint látod, én is oda készülök. – kioldotta a törölközőt és beállt a zuhanyfülkébe.
Nem tudom milyen okból, de követtem. Ez a vágy elviselhetetlen volt. Úgy éreztem, ha nem lehetek vele, meghalok.
Megnyitotta a csapot és megcsókolt. Eleinte hideg volt a víz, ami fölülről a nyakunkba zúdult, de nem törődtem vele. Nyomott egy kis tusfürdőt a kezére és elkezdte mosni a karomat, majd a vállamat, aztán letért a melleimre, majd a hasamra. Mikor már a hasam alját szappanozta, kiegyenesedett és ismét megcsókolt. Tudta, hogy őrjítsen meg. Aztán én is elkezdtem szappanozni a felső testét. A falhoz döntöttem és egyik lábamat köré fontam. Vadul csókolóztunk, majd ő döntött a falhoz és belém hatolt. Egyáltalán nem törődtem a fájdalommal, se azzal, hogy a hátam úgy préselődik a falhoz, hogy azt hittem bereped. Csak átadtam magam a vad vágynak, míg végül hatalmába kerített az orgazmus. „Szerencse, hogy nincs senki más a közelben” gondoltam. Ekkor meghallottam az ajtó nyikorgását. Már összeölelkezve lihegtünk, mikor ez történt. Kizökkentve a kéjmámorból, mindketten egyszerre kaptuk fel a fejünket. Peter feltépte a zuhanyfülke ajtaját, úgy, hogy az akkorát szólt, mint egy ágyú. Maga köré tekert egy törölközőt és kiment a fürdőszobából.
- Maradj itt! – mondta.
Bőszen bólogattam, de hogy a fenébe bírtam volna ott várni? Én is választottam egy törölközőt és abban mentem utána.
Nos, ha valami ellenség, akkor csak nem jön be az ajtón keresztül. Ha másért nem azért, mert az ember nem (de még a vérfarkas sem) ad kulcsot idegennek. Félve léptem ki a fürdőszobából, ki az emeletre, majd óvatosan lépkedtem a lépcsőn lefelé, ügyelve, hogy a törölköző mindvégig a helyén maradjon. Még mindig pihegtem az után a hatalmas menet után. Ahogy leértem, egy idősebb férfit láttam, (úgy ötven körüli lehetett) ahogy beszélget Peterrel.
A hajamból még mindig csöpögött a víz, következésképp egy merő víz volt a törölköző is. Pont, mint aki zuhanyozott.
- Ő az? – kérdezte az idős pasas.
- Igen, ő itt Rebecca Crowhter, uram. – úgy beszélt hozzá, mintha a pasas valami király lenne.
- Örvendek Rebecca, Jason Miller vagyok…- félbehagyta a mondatot, majd kérdőn Peterre nézett, mintha azt kérdezné: tud rólunk? Peter biccentett és folytatta – a falkavezér.
- Nagyon örülök, uram. – válaszoltam tisztelettudóan, gondoltam ő valami nagy ember lehet (vagyis farkas). Peter nem tűnt olyan fajtának, aki csak úgy „uram”nak szólít mindenkit.
A pasas végigfuttatta rajtunk a szemét, majd megszólalt.
- Megzavartam valamit? Elnézést. – és nevetett.
- Fáradjon be. – mondta Peter. – Egy perc és felöltözünk.
- Nem szükséges, nem maradok sokáig.
- Ez esetben, Rebecca, fölmennél egy percre? – ez a kérdés felért egy utasítással, így hát elindultam.
- Várj, a hölggyel lenne igazából beszélnivalóm. – mondta a pasas.
Peter ugyanolyan értetlenül nézett rá, mint én. Nem értettem, mit akar, de tudtam, hogy egy szál törölközőben nem beszélhetünk.
- Csak egy perc. – mondtam és felszaladtam. Tényleg csak egy perc volt, felkaptam egy inget, amit a szekrényben találtam, meg a tegnapi bugyim és leszaladtam. – Miről van szó?
- Éppenséggel a barátjáról, Alexander Nortonról.
Hogy a bánatba lehetséges az, hogy itt mindenki mindenről tud??
- Mi van Alexanderrel? – kérdeztem izgatottan.
- Nos, ő és az apja elköltöztek az országból, de mindenfelé vámpírok vannak az ön nyomában, Rebecca.
- Mit akarnak tőle? – kérdezte Peter türelmetlenül.
- Meg akarják ölni. A kormányzó egyáltalán nem nézte jó szemmel, az Alexanderrel való kapcsolatát. Tekintve, hogy Rebecca boszorkány, méghozzá Crowther, nagy veszélyt jelenthet a vámpírokra nézve.
„Ááá, tehát nem csupán ősi ellenségeskedésről van szó, hanem egyszerűen félnek tőlem? Lehidalok. Azért félni egy tizennégy éves, százhatvanöt centis kislánytól nem kis teljesítmény, valljuk be. Ráadásul több ezer éves vámpírok részéről egyenesen elképesztő.”
- Én veszélyt jelentek rájuk nézve?? – mondtam elkerekedett szemekkel.
- Igen.
- De én sosem bántanék senkit.
- Porrá égetted azt a két halandó harcost, akit utánatok küldtek.
- Pontosabban csak az egyiket. De az azért volt, mert megkarózták Alexandert. Mit vártak? Hogy ölbe tett kézzel fogom nézni, amint megkarózzák és elhurcolják, miközben tenni is tudtam valamit? Még mit nem. De honnan tudja mindezt?
- Én mindent tudok, ami ebben az országban folyik a természetfeletti lények között. Tudnom kell, mi jelent veszélyt a mi fajtánkra és mi nem. Úgyhogy azt ajánlom, villámgyorsan hagyja el ezt az országot, vagy legalább a várost, mert nem lesz hosszú élete itt.
- De nekem itt van mindenem. A családom, a barátaim… Nem hagyhatom itt mindezt.
- Én vigyázok rád, ne félj. – mondta Peter és átölelt.
Jó volt valakihez odabújni, valami megnyugtató melegséget és biztonságot érezni.
- Még te sem tudod megóvni attól a veszedelemtől, ami rá vár, őt keresi.
- De meg fogom próbálni. Nem hagyom magára, megvédem, amíg lélegzek.
- De ha már nem lélegzel, nehéz lesz. Ne csináld ezt, Peter. Küldd el a városból a lányt, és senki sem fog rájönni, hogy valaha is találkoztatok.
- Én nem a magam biztonságára játszom, Jason. Ha elmegy a városból, és ott megtalálják, nem lesz senki, aki ott megvédje. Rebecca itt marad, velem. Meg fogom védeni, most pedig, ha megbocsát…- Peter kinyitotta a bejárati ajtót.
- A vesztedbe rohansz Peter Laurence. Nem tudod mi vár rád. – mondta, de Peter rácsapta az ajtót.
- Kizártad a falkavezért! Magadnál vagy? Meg is ölhet.
- Nem fog. Túl fontos vagyok ahhoz a falkának.
- És most mi lesz? Nem ülhetünk itt egész életünkben, ebben a házban. Mert jól néz ki, meg minden, meg tudnám szokni, hogy ekkora házban lakok, de néha ki is kell mozdulnunk, ami elég körülményes lesz, tekintve, hogy egy hatalmas vámpírhorda van a nyomomban.
- Mint mondtam: megvédelek. És nappal egész nyugodtan kimehetünk, a vámpírok nem tudnak utánunk jönni. Ha halandókat küldenek a nyakunkra, akármelyikünk fél kézzel is elbánik vele.
- De én szeretek este is kinn lenni. Imádok bulizni, táncolni és azt csak este lehet. És az éjjeli séták a parkban…sosem fogom megunni.
- A séta kicsit kockázatos, de a többit meg lehet oldani. Vámpírok nem járnak diszkóba, se koncertekre, mert olyan erős a hallásuk, hogy pár perc alatt szétrobbanna a fejük a nagy zajtól. Én szívesen elmegyek veled diszkóba.
- Komolyan? – néztem csillogó szemekkel.
- Ha ezt szeretnéd… Csak akkor még sötétedés előtt induljunk el, hogy az úton ne történjen semmi váratlan.
- Köszi. – mondtam és megcsókoltam. – Tényleg hálás vagyok azért, amit teszel. Nem is tudom, hogy tudnám megköszönni.
- Az, hogy itt vagy velem, elég nekem. – megcsókolt.
- Egy valamit nem értek.
- És mi lenne az?
- Te abszolút egy olyan fajta pasinak látszol, akiért odavannak a nők. Miért nincs senkid?
- Mert még nem találtam megfelelő lányt. Általában nem tartom a kapcsolatot emberekkel, csak vérfarkasok köreiben mozgok. Ott pedig minden lány olyan…nem tudom. Semmi nőies szépség nincs bennük, csak vadak és ápolatlanok. Te viszont…- hátrasimította a hajam – olyan gyönyörű vagy.  
- Hozzád fogható férfival még sosem találkoztam.
Még mindig egy szál törölközőben állt, én meg az ingében.
- Azt hiszem, ha diszkóba megyünk, el kell mennem vásárolni. De minden pénzem és még a bankkártyám is a táskámban maradt, ami pedig otthon van, de haza nem tehetem a lábam, mert megölnek.
- Majd fizetek én. Gyere, válasszunk valami szexit neked.
- Benne vagyok. – mosolyogtam rá. – De most fel kéne öltöznünk.
- Igazad van. Elég érdekes látványt nyújtanék az utcán, fényes nappal, egy szál törölközőben. – nevetett.
- Bár kétségkívül szexi lennél. – simítottam végig a mellkasán.
- Te sem nézel ki rosszul, kivillanó, piros tangában.
Akkor vettem csak észre, hogy az ing, amit kikaptam a szekrényből, nem volt valami hosszú, így alig takart valamit a bugyimból, a fenekemről nem is beszélve. És így álltam a falkavezér előtt. Nagyszerű. Ma is hozod a formád, Becky.
- Basszus. Ezt nem hiszem el. De gáz. Nem csodálom, hogy egy olcsó lotyónak nézett a falkavezér.
- Ezt gondolta? Láttad?
- Nem, mondtam, hogy se nektek, se a vámpíroknak nem látom a gondolataitokat. De nem kell nagy gondolatolvasó képesség, hogy ezt kitaláld…
- Kitépem a szívét. Nem érdekel, hogy falkavezér.
- Ne tedd. Nem ér annyit. – mosolyogtam rá.
Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy ez a pasi eddig nem talált magának megfelelő nőt. Úgy néz ki, mint egy görög szex isten, és az ágyban is olyan. És pont engem akar… Úristen. Pokoli mázlim van. Azt hiszem, ha a világ legszerencsésebb nőjét keresnék, annak tekintetében, hogy ki kapta a legjobb pasit, jó eséllyel indulnék az első helyért. Eddig inkább a legszerencsétlenebb nő díjáért indulhattam volna, legalábbis úgy kezdődött, amikor beléptem a tizennegyedik életévembe. De aztán találkoztam Alexanderrel, a vámpírral, aztán most itt van Peter, a vérfarkas… Te jó ég. Iszonyat mákom van.
Felsétáltunk a lépcsőn és átöltöztünk. Elindultunk a legközelebbi boltba, persze én is férfi pólóban. Peternek az egyik ismerőse (szintén farkas) vezetett egy ruhaboltot, álom jó ruhák voltak benne, olyanok, amiket eddig nem engedhettem meg magamnak. De most, hogy Peter fizetett szabadjára engedhettem a fantáziámat. Végül öt nadrágra, három rövidre és két hosszúra esett a választásom. Vettem még hozzá hét felsőt, plusz egy pulcsit, ha esetleg, valamikor hideg lesz. 
Mikor kifelé jöttünk a boltból, eszembe jutott még valami.
- Azt hiszem, szükségem lesz némi fehérneműre is. A tiedet csak nem hordhatom.
- Érdekes lenne. – nevetett Peter. – De egyszer megnéznélek.
- Majd egyszer. – gondoltam: majd ha fagy.
Peter nem szerette az idegen boltokat, ezért a nővére fehérneműboltjába mentünk be. Neki eszünk ágában nem volt megmondani, hogy boszorkány vagyok. Nem hiszem, hogy nagyon örült volna. Volt abban a boltban minden a szexi bugyitól kezdve, az átlátszó melltartón és hálóingen át, egészen a nyuszi fülekig minden. Választottam pár bugyit és melltartót, és azt hittem ennyi. De aztán a pénztárnál megláttam egy olyan édes kis hálóinget, hogy úgy éreztem, muszáj megvennem. Nem mutattam meg Peternek, gondoltam úgyis látja majd este és reméltem, hogy épen hagyja, nem úgy, mint azt a szegény inget. Kikértem a nővére, Jessica véleményét.
- Wáoo. – csak ennyit tudott mondani. Szóval tetszett neki. Reméltem, hogy Peternek is tetszeni fog. Elcsomagoltam és indultunk. Hazafelé menet többen is megbámultak, azt gondolván, hogy mit keres egy ilyen pasi egy ilyen csaj mellett. Nos, igazuk volt. Valóban nem illettünk össze, külsőre. De akkor is, egyszerűen imádtam vele lenni. Annyira figyelmes volt, megértő és kedves. Nem mellékesen pokoli jól nézett ki. Az emberi irigység határtalan. „Akkor is engem választott, és nem téged, hülye kis szuka.” gondoltam, mikor már a harmadik hosszú lábú, szilikon mellű, szőke kurva mellett mentünk el. Az emberek nem hallják mások gondolatbeli beszólásait, én viszont még annak is ki voltam téve, hogy ezeket hallgassam. Boszorkánynak lenni szívás. Ezt egyértelműen beláttam ez alatt az elmúlt két nap alatt. Hallgathattam mások véleményét a kinézetemről, arról, hogy Peter sokkal jobb pasi, mint amilyen csaj én valaha leszek és nem mellékesen még se a vámpírok (kivéve Alexandert), se a vérfarkasok (kivéve Petert) nem túlságosan kedvelték a társaságomat. Még mindig nem tudtam megszokni ezt az új világot. Hirtelen egyik napról a másikra kilépni a megszokott, unalmas világodból, átlépve egy új, természetfölötti lényekkel teli világba, elég szokatlan volt és furcsa. Másfél nap leforgása alatt összefeküdtem egy vámpírral és egy vérfarkassal is, utóbbival kétszer. Azért nem kis teljesítmény ez. Nem is értem, milyen alapon kurvázok le mást, mikor én vagyok itt a legnagyobb ribanc. Melyik lány fekszik le másfél nap alatt két pasival? Egyáltalán nem láttam helyénvalónak a dolgot. Megálltam a ház előtt.
- Peter. Valami rosszat csináltunk?
- Nem, nem csináltunk semmi rosszat. Miért?
- Nem tudom, csak a világ legnagyobb kurvájának érzem magam. – egy könnycsepp csordult le az arcomon.
- Hé, miért sírsz?
- Csak mert…annyira hűtlen vagyok. Még gyászolnom kéne a véget ért kapcsolatomat, de…én…máris egy újban vagyok benne…teli talppal. És tudtam, hogy nem szabad, de mégis lefeküdtem veled, kétszer is. És az első előtt még gondolkoztam, hogy megtegyem-e, de a másodiknál már arra sem vettem a fáradságot. Nem akartam gondolkozni csak érezni…ez olyan rossz dolog?
- Nem, ne sírj, Rebecca. – és átölelt.
- Akkor meg miért van ilyen iszonyú bűntudatom?
- Nem tudom. Hiszen ez természetes dolog. Mármint a szex. Olyan, mint enni, vagy inni. Szüksége van rá az embernek.
- És annyira nem illünk össze, mert te jóképű vagy és állati szexi. Én meg csak egy kislány vagyok, aki tévedésből rossz ajtón kopogtat.
- Ez nem igaz. Ne mondj ilyeneket. Én nagyon szeretek veled lenni és szerintem gyönyörű vagy.
Olyan volt, mint egy szürreális álom. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy egy ilyen pasi velem akarjon lenni. Az önbecsülésem a béka segge alatt volt tíz méterrel. Nem tartottam magam érdemesnek arra, hogy egy ilyen srác párja legyek. De valahogy ő engem igen. És ez nem fért a fejembe sehogy sem. Valami viszont azt súgta: ne keress miérteket, inkább örülj annak, amid van, mert ha túl sokáig találgatsz, talán elveszítheted azt, akit igazán szeretsz! Hallgattam a belső hangra. Nem kérdezhetek örökké. Csak örülök annak, amit az élet adott nekem engesztelésül, amiért ennyire megszívatott a boszorkányléttel.
- Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem ebben az életben. És már azt sem bánom, hogy boszorkány vagyok, mert ha nem lennék az, ez mind nem történne meg velem. – mondtam.
- Azt hittem sosem találom meg a megfelelő lányt, már majdnem feladtam, mikor jöttél te. Ott ültél a fűben és sírtál. Mint egy megmentésre váró, gyönyörű királykisasszony.
- Honnan tudtad, hogy jó döntés lesz-e segíteni nekem?
- Nem tudtam. Mint mondtam, a sors jól megszívatott azzal, hogy kedvességgel áldott meg. Nem hagyhattalak ott sírni. De mikor hazahoztalak, már tudtam: jó döntést hoztam. És akkor még igazán nem történt köztünk semmi. A kedvességed és az őszinteséged levett a lábamról, nem beszélve arról, hogy még sosem láttam ilyen kivételes szépséget.
Sosem láttam magam igazán szépnek. A suliban sem tartoztam a menő csajok közé, nem voltam kihívó, nem ment rajtam végig a fél iskola, mint Melinda Burns-ön. De most különlegesnek éreztem magam, hála Peternek.
- Melletted olyan más vagyok. Különlegesnek érzem magam, és nem azért mert boszorkány vagyok, vagy, mert vannak képességeim. Csak egyszerűen boldog vagyok, amiért én vagyok az a lány, aki veled lehet.
- Nem vagyok én olyan nagy szám. Még nem találkoztam senkivel, aki ennyire oda volt értem. Ez nekem is új.
- Csak találkoznál néhány barátommal… Kapnál rajongást eleget. Én meg undorító beszólásokat, akár kimondatlanul is.
- Nem hiszem, hogy találkoznánk velük. – ezt elég rosszul tudta, mint a későbbiekben kiderült.
Már kezdett sötétedni, úgyhogy bementünk a házba és átöltöztünk. Hazafelé beugrottam még egy drogériába is, vettem egy-két smink cuccot. Amint került rám némi smink, és rajtam voltak az újonnan szerzett ruhák is, mindjárt másképp néztem ki Peter mellett.
A helyi diszkóba vitt el. Hallottam már erről a helyről, de még sosem voltam benn. Kicsit aggódtam a belépés miatt, de gond nélkül beengedtek. Talán a márkás ruha, talán smink, talán a megfelelő partner tette. Mire odaértünk, már sötét volt, ezért Peter egy kicsit aggódott az elején, de aztán ő is ellazult. Majd később én lettem feszült, nem egyéb ok miatt, mint hogy megjelent a szórakozóhelyen Lindsey Vonagham, az évfolyamtársam, akivel elég jóban voltunk. Nos, ő igazán szép volt és egy modell pasit hozott magával, minden bizonnyal az aktuális barátját. Először próbáltam nem észrevenni, de sajnos meglátott.
- Hé, Becky, szia! De jó újra látni.
Pff nekem kevesebb örömöm rejlik benne, de nem baj. Ez a lány ténylegesen úgy nézett ki, mint aki most lépett ki a Playboy Villából.
- Szia Lindsey.
- Ismered Christophert? A barátom.
- Nagyon örülök. Ő pedig Peter, az én barátom. – mutattam Peterre.
- Örvendek. – mondta. – Édesem, te megfogtad az isten lábát, ez a pasi maga a mennyország. – súgta oda nekem. – Bár az enyém lenne! Bár szegény Becky, azt hiszem neki is jár egy-két boldog éjszaka, még ha a pasi utána dobja is.
Na, pont ez volt az, amitől féltem. Úgy kellett tennem, mintha nem hallottam volna semmit, továbbra is mosolyogni, akármilyen rosszul esett is, hogy mennyire szánalmasnak talál. Lindsey félrehívott egy kicsit.
- Te hogy bírod egy ilyen pasi mellett úgy, hogy nem fekszel le vele? Mert én nagyon nehezen. Próbálom rávenni Cristophert, de fél, hogy túl fiatal vagyok még hozzá. Tudod ő már húsz éves, én meg még csak tizennégy, mint te. Te hogy bírod?
- Nos, kezdjük ott, hogy én már lefeküdtem Peterrel, kétszer is, és ő egyáltalán nem gondolja úgy, hogy túl fiatal vagyok, pedig ő már huszonhárom.
- Hazug ribanc.
- Tessék?
- Én nem mondtam semmit.
- Izé ja, azt hittem te voltál. Mindegy.  Tudod, hogy nem vagyok egy hencegős fajta, de ezzel most mázlim volt. Ő olyan…más. – és ezzel még igazat is mondtam. Nem köthettem az orrára, hogy vérfarkassal hálok együtt, szóval úgy gondoltam ez is megteszi.
- Hogy találkoztatok?
- Éppen sírtam az előző barátom miatt, akinek a szülei eltiltották tőlem és akkor megjelent, mint a romantikus filmekben. Sétáltunk, majd hazavitt és pont pont pont.
- Hogy mer ilyen pofátlanul a képembe hazudni?? Elég sokat fizethetett ennek az ürgének, hogy vele legyen. Ez tényleg nagyon romantikus.
- Igen az. Ó, már ennyi az idő? Sajnos mennem kell. További jó bulizást. – természetesen hazudtam, de már nem bírtam tovább hallgatni azokat a sértéseket, amiket tudtán kívül a fejemhez vágott. Végül úgy döntöttem, egy kis móka nem árt, és kicsit megperzseltem a haját. Nem kellett felgyújtanom, épp elég pánikot keltett, hogy megperzseltem.
- Szerintem menjünk. – javasoltam Peternek.
- Ahogy akarod.
- Csak nem szeretnék Lindsey-vel beszélni. Azt gondolja, hazug ribanc vagyok.
- Akkor tényleg menjünk. Gyere, sétálunk egyet.
- De nem szabad, meglátnak.
- Megvédelek. És ahogy elnézem, te is meg tudod védeni magad. – Lindsey felé pillantott, aki még mindig a haja miatt sikítozott.
- Hupsz.
- Csak arra vigyázz, észre ne vegyék, hogy te voltál. A barátjával kellene megküzdenünk, ami nem lenne egy leányálom.
- Miért?
- Mert Cristopher egy vérfarkas. Méghozzá a rangosabb, erősebb fajtából.
- Honnan tudod?
- Éreztem a szagát. A vámpírok és a vérfarkasok érzik mások szagát, meg tudják különböztetni az emberét, egy másik lényétől. És bizony nagy szarban vagyunk, mert ő is tudja, én ki vagyok, belőled pedig csak árad a boszorkányillat. Édes és elbűvölő, de a természetfölötti lények megérzik, tudják, hogy ez nem csak parfüm.
- Villámgyorsan lépjünk le. Lindseynek nem lesz baja?
- Nem.
- Azt mondta, Cristopher nem akar lefeküdni vele. Van ennek valami köze ahhoz, hogy mi ő?
- Igen. Ha nem tudja kontrollálni az erejét, kárt is tehet a lányban. Cristopher nagyon okos, de még kezdő. Nemrég változhatott át. Kell egy kis idő, mire beleszokik a vérfarkas-létbe. – mondta Peter, miközben megindult az ajtó felé, ügyelve, hogy Cristopherék ne lássanak meg. Csendben kiosontunk a diszkóból.
A diszkó mögött volt egy kis erdő, ott sétáltunk, kézen fogva, mint egy normális szerelemes pár. Senki nem mondta volna meg, hogy mi mások vagyunk. Egyet kivéve: ha az illető vámpír, vagy vérfarkas. Ezalkalommal előbbihez volt szerencsénk, illetve balszerencsénk. Méghozzá nem is akárkihez. Alexander állt előttünk, dühtől izzó, vörös szemekkel, kieresztett agyarakkal.
- Tönkretetted az életem, te lotyó! Miattad a rabszolgák között kell sínylődnöm életem végéig, ami, mint tudod, nagyon hosszú. Az örökké nagyon hosszú idő, Rebecca. Fogalmad sincs róla, milyen nyomorban élek miattad, és te mit sem törődve ezzel, egy vérfarkassal kefélsz. Te vagy a legnagyobb kurva, akit valaha a hátán hordott a Föld. – amint ezeket a szavakat hallgattam, könnycseppek gördültek le az arcomon. Tudtam, hogy megvolt rá az oka, hogy ezt mondja, mégis, annyira rosszul esett pont az ő szájából hallani ezeket a szavakat
- Hé, hé, hé, ácsi! Nem beszélhetsz így vele! – kiabált magából kikelve Peter.
- Miért ki vagy te? Csak egy nyomorult öleb vagy, aki lenyúlta a csajomat.
- Nem vagyok a tiéd. Soha nem is voltam. Nem vagyok senkié, a magamé vagyok, és én sem vagyok köteles tűrni ezt a hangnemet. – megpróbáltam meggyújtani, de abban a pillanatban előttem termett, és megfogta a nyakam.
- Mint mondtam: tönkrevágtad az életem, és most fizetni fogsz, nyomorult boszorka!
Egyre szorosabban fogta a nyakam, a végén mér levegőt sem kaptam. Mikor azt hittem, már vége, hirtelen eltorzult az arca, és összeesett. Peter állt mögötte, egy bottal a kezében, ami már félig Alexander szívében volt. Fuldokolva a földre estem, alig voltam már magamnál.
- Rebecca! Kérlek. Maradj velem. Szeretlek. – majd magához ölelt és megcsókolt.
- Jól…vagyok. – kétszer is megpróbáltam felülni, de csak harmadjára sikerült. – Ettől nem halt meg. El kell égetni. – mondtam.
- Hogy micsoda? A szívbe szúrt fakaró megöli a vámpírokat.
- Nem. Csak lebénítja őket. Segíts fölállnom, hogy el tudjam égetni.
Átkaroltam Petert és felsegített. Egy fának dőltem, már alig volt erőm. Egy kézmozdulattal gyújtottam föl egykori szerelmemet, aki most az életemre tört. Mikor hamuvá égett, ájultan estem össze.